Real Madrid - Juventus

Spanyolország, Madrid, Estadio Santiago Bernabeu, 2013. Ottobre 23., Mercoledì

  • Szezon: 2013/2014
  • Bajnokság/Kupa: Bajnokok Ligája
  • Eredmény: 2-1
  • Gólszerzők: 4' Ronaldo, 22' Llorente, 29' Ronaldo (bün.)

Beszámoló

Kedden hajnali 4 órakor gyülekeztünk a budapesti repülőtéren, összesen 11-en keltünk útnak Madridba. Első utunk Brüsszelbe vezetett, hiszen belga átszállással volt a legolcsóbb a spanyol fővárosba repülnünk. Belgiumban szép idő várt minket, így úgy döntöttünk, hogy az egyik belvárosi parkban alszunk pár órát délutánig. 2 óra tájékán az előre megbeszéltek szerint elmetróztunk a Heysel-stadionhoz, ahol találkoztunk a szintén Brüsszelben átszálló testvércsoportjainkkal, A Juventus Club Andriával és a Juventus Club Tranival, összesen több, mint 40-en róttuk le tiszteletünket a 39 halottunk előtti emlékplaketten, ahová egy saját késztésű koszorút is hoztunk Budapestről. Miután letudtuk a Heyselt, bemetróztunk mind a 40-en a belvárosba, fantasztikus hangulatot teremtve a szerelvényekbe – többet kameráztak minket, így lehet, hogy már youtube-sztárok vagyunk :) A belvárosban megállítottak minket a helyi rendőrök, mert azt hitték PSG szurkolók vagyunk. Elmagyarázták, hogy információik szerint aznap este megbeszélt összecsapás várható az Anderlecht és a párizsi ultrák között valahol a belvárosban. Visszatértünk a belvárosba egy gyors étkezésre, majd kisebb felfordulások közepette sikerült időben visszatérnünk a repülőtérre, hogy jó két óra repülés után végre megérkezzünk Madridba. Itt is metróra szálltunk, irány a szállás és egy jó alvás.

Szerdán tettünk egy kört a spanyol fővárosban, megkóstoltuk a helyi étel és italspecialitásokat, bár a túra hivatalos itala maradt a Jägermeister. A Plaza Mayoron megtalált minket az egyik helyi tévécsatorna egy interjú erejére, ahol spanyolul faggattak minke a várható eredményről és arról, hogy mi a véleményünk Llorentéről, valamint félünk e Ronaldótól és Bale-től. 0-3-as eredményt tippeltünk, s elmeséltük a spanyol népnek, hogy egyáltalán nem félünk egyikőjüktől sem, inkább ők féljenek Vidaltól és Asamoahtól :) Délután egy kedves helyi Atletico-szurkoló bácsi segítségével és irányításával elsétáltunk a Vicente Calderón stadionhoz is, hogy megnézzük az első számú madridi csapat otthonát is. Találkozó olasz barátainkkal 5 órára volt megbeszélve a Puerta del Sol nevezetű térre, ahol több százan voltunk juventinók, s láthatóan fantasztikusan éreztük magunkat. Nagy nehezen sikerült lejutnunk a metróhoz, majd a Bernabeunál jutottunk újra a szabad ég alá. Igen nagy stadion, bár szépen beleolvad a környező házak alkotta képbe. A bejutás előtt kisebb konfliktusokba kerültünk madridiakkal és a rend éber őreivel is, de aztán szép lassan bejutottunk a stadionba, ahol mozgólépcsők vittek fel minket a legfelső emeletre, a vendégszektorba. A számunkra fenntartott rész elég szépen megtelt, fantasztikus hangulatot varázsoltunk a madridi színházba, ahol a 80 ezer real szurkolóból maximum ha 40-50 ember énekelt. Elhelyeztük a drapinkat a számunkra fenntartott helyen az első sorban a Nucleo mellett, majd kezdődhetett is a meccs, amiről itt nem sokat szeretnék írni, sokan legszívesebben lelőtték volna a bírót futás közben…

A meccs után ismét támadt kisebb összetűzésünk a rendőrökkel: egyik olasz nem száraz állapotban lévő barátunk rácsapott egy nagyot a mellette elhaladó lovasrendőr lovára, mire a lovasok minket kezdtek el kergetni és ütni a botjaikkal, csak mert próbáltuk elvonszolni a tett színhelyéről társunkat. Az este további része eseménytelenül telt, leszámítva azt, hogy plusz két real madrid sállal tértünk vissza szállásunkra :) Csütörtökön délelőtt elindulutnk a repülőtérre, hiszen kora délután közvetlen járattal repültünk haza Budapestre. Sietnünk kellett, hiszen pénteken ismét indulás volt, a társaság fele bevállalta a Genoa elleni túrát is!