Juventus - Roma

Olaszország, Torinó, Juventus Stadium, 2012. Aprile 22., Domenica

  • Szezon: 2011/2012
  • Bajnokság/Kupa: Serie A
  • Eredmény: 4-0
  • Gólszerzők: 4’, 8’ Vidal, 29’ Pirlo, 52’ Marchisio

Beszámoló

Rendhagyó módon, nem kisbusszal, hanem egy szappantartó alakú 31 fős busszal vágtunk neki a torinói útnak péntek este. A buszon elég jó hangulat uralkodott, hiszen töménytelen mennyiségű ital került elő a táskákból, és Siófok környékén már mindenki torkaszakadtából énekelte a Roma himnuszát :D

Meglepően gyorsan és kevés megállással robogtunk Torino felé, s az út közben indulókat hallgattunk és filmeket néztük. A hőmérséklettel voltak gondok a buszban: egyszer 40 fok volt, 2 perc múlva meg már csak 12. Aztán bőségese megreggeliztünk az Autogrillekben, majd 11 órára meg is érkeztünk a stadionhoz, ahol 12.20-tól privát túrán vettünk részt.

A stadiontúra kicsit száraz volt – mégiscsak a meccs az igazi – de valahogy kibírtuk és RUJ matricákkal díszítettük ki a stadion belsejét. A túra után vásárlásba kezdtünk az Area12-ben, majd elhajtottunk a szállásra, ahol hamar elosztottuk a szobákat. Pár órás csendes pihi után berobogtunk a  belvárosba, ahol a RUJ hivatalos éttermében, az Őrült Kókuszban vártak minket 30 főre megterítve. Remek pizzák, tészták, halak és italok elfogyasztása után több, mint 600 eurót hagytunk a kasszában, de megérte, hiszen pompás falatok csúsztak le a rujosok torkán. A főtérre beérve begyújtottunk pár görögtüzet, ami igen nagy feltűnést keltett a helyiek körében, pláne, miután felhangzott a legendás „Siamo noi, siamo noi, i Ragazzi Ungheresi siamo noooi” rigmus. A villamos, mint kiderült, 80 percenként jár este, de úgy gondoltuk, a házi diópálinka kíséretében megvárjuk. Este szerettünk volna még egy kicsit randalírozni, de a fáradtság miatt már hajnali kettőkor kidőltünk.

Vasárnap délelőtt elvillamosoztunk a belvárosba, ahol tartottunk egy kis szurkolói bemutatót a Store előtt- elég szép kis tömeg gyűlt össze körülöttünk. Szépen lassan pedig az Olimpico melletti parkba vettük utunkat, ahol piknikezés és iszogatás, valamint a koreográfiánk utolsó részleteinek befejezése volt soron. Fél 4 körül hivatalosak voltunk a közeli Drughi bárba, hiszen itt kellett leadnunk a 6×5 méteres, több napig készülő koreónkat, hogy bevigyék nekünk a Sud második emeletére. Mimmo régi ismerősként fogadott minket és hamar intézett nekünk egy 30 fős fuvart a stadionhoz. A bárban kellemes meglepetés ért minket, hiszen megtaláltuk a falon a RUJ egy jó pár éves közös csoportképét a Drughi Magentával. Készült sok közös fotó és sálcsere, majd elindultunk a buszokkal, ahol a Milan  meccs utolsó perceit rádióról hallgattuk. Hát igen nagy volt az öröm a lefújást követően, körülbelül akkor hajthattunk le a körgyűrűről is. A stadiontól 1 kilométerre tettek ki minket, innen közösen vonultunk a Sudhoz, majd elfogyasztottunk néhány salsicciát, néhányunknak pedig akadt egy kis munkája isJ A Sud előtti téren ismét begyújtottunk 2-3 görögtüzet és daloltunk, elég sok film és videó készült rólunk. A stadionban már bent találtuk a koreónkat, s Davide, a Drughi Magenta feje mondta, hogy mivel egész kanyaros koreo lesz, így a második félidő elején teríthetjük ki a miénket. Természetesen ez nem volt számunkra gond, hiszen megtiszteltetés a számunkra, hogy kiteríthettük a Ragazi Ungheresi Juventus feliratot a Curva Sud-ban. A mérkőzés hamar eldőlt, a góloknál különböző, saját fejlesztésű gólörömöket mutattunk be. Ilyen például az angolos, a csirke, vagy a fáraó átka nevezetű is :D

A meccs után még beszélgettünk egyet Gabrielével, lefixáltuk a kupadöntőre való túránkat, valamint elinvitáltunk mindenkit a május 26-i RUJ napra, ahol rengeteg olasz ultra tisztel majd meg minket jelenlétével. A hazaút igen gyorsan telt, a sofőröknek derogált megállnia a benzinkutaknál, azt hittük, egészen Boriszovig utazunk egy lendülettel. Feledhetetlen túra volt :)