ruj fooldal

Tarts velünk Juventus meccsekre! Katt a részletekért!

ruj1516

Az élet megy tovább

Írta: RUJ TEAM | 2014 július 19.

C 3 Media 1815403 immagine ts673 400Mindannyiunkat sokkolt a hír, hogy Conte felmondott a nyári felkészülés második napján. De az élet megy tovább…

Ha jobban belegondolunk, rengeteg jel utalt Conte távozására. A Cagliari elleni utolsó mérkőzés óta Conte egyetlenegy nyilatkozatot sem tett, sőt, úgy tűnt, nem fogadja el az Agnelliék által felajánlott 2 éves szerződéshosszabbítást. Ekkor a twitt megerősítette, hogy Conte a következő szezonban is a Juve edzője marad. Ez annyit jelentett, hogy nem sikerült szerződést hosszabbítani, Conte pedig kitölti a maradék 1 évet hátralévő szerződéséből.

Pavel Nedved július 19-én szombaton azt nyilatkozta, hogy Conte már akkor is távozni szeretett volna, mert nem érzett elegendő motivációt a folytatáshoz, elfáradt. Akkor Nedvedéknek sikerült rábeszélniük a folytatásra, hiszen Agnelli is közölte a nyilatkozatában, hogy ők mindenképpen Contéval szerették volna folytatni a jövőben is. Akkor úgy tűnt, Conte marad, de gyanús lett, hogy idén kimarad a szokásos nyári edzőtábor (Chatillonban lett volna), valamint az is, hogy a felkészülés első napján Conte helyett Llorente adott interjút. Úgy tűnt, már korábban eltört valami Conte és a vezetőség között.

Antonio Conte többször hangoztatta, hogy ha 10 euród van, nem mész be vacsorázni egy 100 eurós étterembe. Ezzel arra utalt, hogy olcsó igazolásokkal nem fog tudni Bajnokok Ligáját nyerni. Itt viszont szeretnénk megmutatni neki az Atletico de Madrid csapatát, amelynek a kerete személyekre lebontva nincsen olyan erős, mint a Juventus. Persze ők sem nyerték meg a BL-t, de bejutottak a döntőbe… Ráadásul sikerült két meccs alatt gyakorlatilag helyzet nélkül kiesni a Benfica ellen az Európa Ligában, a BL-ben pedig két meccsen sem tudtuk megverni azt a Galatasarayt, amelynek a Real Madrid 10-et gurított. Az európai eredményeink tehát óriási csalódást keltettek.

Conte hiába szerette volna a csapatban tudni Cuadradót, Di Mariát és társait, jól tudta, hogy ez egyszerűen nem lehetséges. Egy egyszerű szurkoló csak azt gondolja, hogy elég eladni Giovincót, még valakit + hozzáteszünk 20 milliót és meg is vettük Sánchezt. Aki viszont átlátja a helyzetet és gondolkozik, tudja, hogy a Juventusnak van egy bizonyos költségvetése, Sánchez pedig nem fér bele, hiszen a Barcelona nem akart mást, mint 40 millió euró készpénzt rögtön és azonnal. És ehhez még hozzá jönne a fizetés, ami adókkal és egyéb járulékos költséggel évente minimum 20 millió euró! Antonio Conte ezt bizony tudta már májusban is, hogy nem fogunk tudni ilyen kaliberű játékosokat igazolni.

Tehát a legjobb lett volna, ha Conte már májusban lemond, hiszen tudta, hogy túl magasak az elvárásai, s a három scudetto után egy negyedik már nem jelentett volna neki újabb kihívást. A hivatalos verzió szerint tehát Conte hagyta cserben a csapatot július közepén, a felkészülés második napján. Moratát és Evrát ő is csapatában szerette volna tudni, ráadásul Nedved és Marotta nyilatkozatai szerint a klubnak esze ágában sincsen megválni Pogbától és Vidaltól, tehát valószínűleg nem az átigazolásokkal voltak a gondjai, ezt támasztotta alá Pavel Nedved is szombati nyilatkozatában.

Az pedig, hogy Iturbe 31 millió euróért nem igazolt hozzánk, óriási szerencse, hiszen a csapatunknak egyáltalán nincsen szüksége egy olyan támadójátékosra, aki a kontrajátéknál tud a legjobban kibontakozni. Luciano Moggi szerint pedig Massimiliano Allegri a lehető legjobb választás volt a klub részéről, s úgy gondolja, hosszú évekig ülhet majd a Juventus kispadján.

A keretünk tehát csak tovább erősödött, miénk a legerősebb keret Olaszországban, s Allegrivel talán a Bajnokok Ligájában is jobban fogunk teljesíteni, mint Contéval (nem lesz nehéz). Eddig sem Conte miatt néztük a meccseket, valamint utaztunk Torinóba, hanem egyetlenegy ok miatt, az pedig a következő: 

rujultras

Önéletrajz könyv részletekBlog

occasionale

shop

RUJ-os ruhák, sálakRUJ shop