Gianluigi Buffon blogja - 4. rész

Írta: blas | 2012 március 15.

15 évesen a címlapon

Az ellenőr másik kabinba ment be. Kijöhetek. Hányszor utaztam a vécébe zárkózva, mert nem volt jegyem. Vagy mert elfelejtettem venni (mint most), vagy nem volt rá pénze, vagy csak mert úgy döntöttem. Számolhattam volna a blicceléseket is a statisztikáimban. Összes védett büntető, összes kapott gól, összes nagy védés, összes bliccelés.

Újra visszamegyünk a fülkénkbe én és három társam, Morello, Ferrarini és Magnani. Elmúlt a veszély. De hirtelen kinyílik az ajtó. Huhh. Nem az ellenőr, hanem egy fiú és egy lány, mind a ketten szimpatikusak. Éppen Rómából Parmába tartottunk vissza. Elkezdtünk velük beszélgetni és kérdezték, hogy focisták vagyunk e, mert hogy egyenmelegítőben voltunk. Elmeséltük nekik, hogy éppen most érkeztünk haza Törökországból, az U15-ös Európabajnokságról. Akkor a srác arca felderült.

’Igen, olvastam az újságban, volt róla egy cikk. Nagyon jókat írtak egy kapusról. Hogy is hívjak?... Azt hiszem Buffon.’

’Én vagyok az.’

Egy meleg májusi nap volt 1993-ban, és akkor először éreztem meg a hírnevet. Büszkeséget éreztem, valamint azt, hogy valami megváltozott, valami új történt az életemben. De nem volt könnyű az út idáig.

A reményeim és álmaim kezdtek testet ölteni. Törökországban, 1993 májusában az U15-ös Európabajnokságon a döntőig meneteltünk, ahol Lengyelországtól kaptunk ki. Ott volt Francesco Totti, aki ugyan olyan most, mint akkor volt, ott volt Vigiani, aki a Regginában játszik, valamint a három csapattársam a Parmából, akikkel blicceltünk.

Törökországban a negyed- és az elődöntőben is tizenegyesekkel jutottunk tovább: a spanyolok ellen két büntetőt védtem és berúgtam a sajátom, a csehek ellen kihagytam a sajátom, de kivédtem hármat. Másnap a Gazzetta dello Sport címlapján a kvöetkező volt: ’Bentivoglio és Buffon, Olaszország titeket ünnepel’. Az volt életem első címlapon szereplése egy lánnyal, Francesca Bentivoglióval, aki egy évvel idősebb volt nálam és teniszezett (a negyeddötőig jutott valamilyen híres versenyen). De utána Francesca hamarosan abbahagyta a teniszt és mással kezdett foglalkozni.

Amikor visszatértünk Törökországból Rómába, Mauro Vladovich, az olasz szövetség titkára vendégül látott minket, szerzett jegyeket a Roma-Torino meccsre (5-4-re nyertek a granaták). Én, mint mindig a kanyarból néztem a meccset. Habár mint játékos, még csak próbálgattam a szárnyaimat, ultraként már profi voltam.